10-ből 9 autóst idegesítenek mások az utakon!

Sok évvel ezelőtt, apámmal autóztunk Pécsre, Mánfa irányából. Akkor még utasként ültem az autóban és élveztem, hogy a vadregényes Mecsekben fogunk közlekedni. Akkor még egy kétsávos út vezetett Árpádtető felé. A Volgánkkal utol értünk egy felfelé kapaszkodó kocsisor és kénytelen volt jó atyám felvenni a kocsisor tempóját. Hozzávetőleg 25 km/órával haladtunk, az itt megengedett, akkor még 80 km/óra helyett

Hangosan elkezdte szidni az elöl haladót, elmondta mindennek, hogy minek jön ki az ilyen az utakra, stb… Árpádtető előtt, volt lehetőség az előzésre és a kocsisor is elkezdett megindulni. Mi is szép lassan elkezdtünk felgyorsulni, majd apám is követte az előtte haladót és elkezdett előzni. Amikor az elől haladó mellé értünk, ami nem volt más, mint egy kis Trabant kombi, az apám magasra emelt kézzel kezdte volna szidni a Trabantost. Amikor viszont átnézett, akkor tudatosult benne, hogy aki feltartotta a sort nem más, mint az anyukája, az én nagyanyám….. Mosoly, integetés és percekig tartó néma utazás követte a jelenetet. Aztán apám rám nézett és közölte, hogy soha többet nem kezd el szitkozódni, mert nem tudhatja, hogy mi a valós ok, az indokolatlan lassúság mögött… Mondjuk én jót derültem, hogy mindennek tanúja lehettem!

Nemcsak a külföldi, de a hazai statisztikákból is jól kiolvasható, hogy legtöbbünket idegesítik a többiek az utakon, amikor autózunk. Ezzel befolyásoljuk a saját biztonságos vezetésünket is és a megkérdezettek több, mint a kétharmada elismerte, hogy ilyenkor nem is vezet annyira előrelátóan, mint azt egyébként tehetné.

Kíváncsi lettem, hogy mégis mik lehetnek ezek az idegesítő dolgok és mi okozza a legnagyobb feszültséget.

Hetente több órát töltünk autózással és meglepő, hogy az időnk csaknem ötödében bosszankodással töltjük el a forgalomban az időt. Érthető, hogy feszültek az autósok és mindenki a saját dolga után rohan, azonban pontosan ezek miatt kellene kissé tolerálnunk, hogy nem csak nekünk készítették az utakat és el kellene fogadnunk, hogy másoknak is van jogosítványuk.

Az autósok 57%-a gondolja úgy, hogy mások rossz döntései elvonják a figyelmüket az autózásukról.

Tízből hárman gondolják úgy, hogy nem vezetnek biztonságosan mások viselkedése miatt, tehát mások kényszerítik veszélyhelyzetbe.

A felmérések alapján mindössze a megkérdezettek alig 8%-a ismerte el, hogy a saját rossz döntéseik valószínűleg másokban is előidézhetik ugyanezt.

David Carter angol közlekedési szakértő megfogalmazása jutott eszembe: „Ha a balesetek következményeivel foglalkozunk, és első kézből tudjuk, milyen pusztító hatásokkal járhatnak az autós balesetek az emberek életére. Akkor pontosan látjuk, hogy ha a járművezetők ingerültek az úton, akkor esély ad arra a rossz viselkedés, hogy olyan balesetet okozzanak, amely megváltoztathatja az emberek életét, esetlegesen a saját életüket. “

Mit is hozott ki a statisztika, mik a megkérdezettek szerint “legidegesítőbb” cselekedetei másoknak?

  1. A túl kicsi követési távolság – amikor valaki egészen a hátsójukban közlekedik.
  2. Az irányjelzés hiánya – ez a második helyen szerepel(!), ha mások nem jeleznek
  3. SMS és Telefonálás – érdekesség, hogy kiemelten idegesíti a környezetünkben lévő autósokat, ha mások telefonnal vannak elfoglalva a vezetés közben
  4. Azok, akiknek a távolsági fényszórójuk (reflektor) nappal is be van kapcsolva. – Megvallom, ezzel ritkábban találkozom, de a megkérdezettek szerint ez kiemelt helyen szerepel.
  5. A parkolási tudósok! – Akik két helyet foglalnak a parkolóban.
  6. Akik agresszívan váltanak forgalmi sávot.
  7. A lassú sofőrök. – Azok, akik lassabban teszik mindazt, amit mi tennénk.
  8. Azok a közlekedők, akik nem köszönik meg az előzékenységünket!
  9. Akik üres forgalmi sávon (buszsáv, leállósáv, kanyarodó sáv…) elé vágnak a kocsisornak és igyekeznek befurakodni.
  10. Azok a járművezetők, akik a piros lámpán haladnak át!
  11. A tilos jelzésen áthajtó kerékpárosok.
  12. Akik ferdén parkolnak és nem lehet beállni rendesen melléjük.
  13. Forgalmi dugók.
  14. Azok az autósok, akik nem állnak meg a gyalogátkelőhelynél, amikor várakozik gyalogos!
  15. Útépítések – Ez érdekes, hiszen az útjavítás legtöbb esetben az autósokért van….
  16. Amikor teherautók előzik egymást az autópályán.
  17. A kerékpárosok, amikor nem a kijelölt kerékpárúton közlekednek, pedig az pár méterre van az úttesttől.
  18. A “vasárnapi” sofőrök, vagy más néven “hétvégi autósok”.
  19. A biztonsági öv nélkül közlekedő autósok.
  20. A rejtett sebességmérő autók.
  21. Az indokolatlanul lassan közlekedő buszok a települések közötti utakon.
  22. Azok a furgonosok, akik “Hamiltonnak” képzelik magukat és nagy sebességgel közlekednek.
  23. Azok, akik soha senkit nem engednek ki vagy be maguk elé.
  24. Akik a megengedett sebesség helyett indokolatlanul lassan mennek.
  25. Ha piros hullámot kap a városban.
  26. Azok az autósok, akik leengedett ablak mellett bömböltetik a zenét.
  27. Akik bekapcsolják a ködlámpájukat, pedig nincs is szükség rá.
  28. Azok a járművezetők, akik nagyon lassan kanyarodnak ki mások elé.
  29. Akinek túl sok időt vesz igénybe a parkolás.
  30. Azok az autósok, akik megállnak, hogy kiengedjenek valakit, pedig elég hely állna a másik számára rendelkezésre.
  31. Azok az autósok, akik túl lassan közlekednek, pedig már háromszor villogtattál neki és kétszer mutogattál neki!

A fenti lista szerintem nagyon sok tételében hiányos, biztosan rengeteg dolog is idegesíthet minket az autóvezetés közben. Mégis érdemes talán elgondolkozni azon, hogy valóban szükséges e mindezekért, akár egy percet is elvesztegetnünk az életünkből, nem is beszélve a biztonságunkról!

A nyitó történetben igyekeztem megmutatni, hogy olykor-olykor talán mellé is foghatunk, mindazonáltal a saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy sokszor a környezetem a vezetés közben engem is feszültebbé tesz. Előfordul velem is, hogy annak ellenére, hogy elképesztően sokat töltök úton és foglalkozom a közlekedéssel mégis az érzelmeim kezdenek vezérelni és nem foglalkozom mással, csak a dühömmel.

Sokkal több időt kellene fordítanom és talán fordítanunk arra, hogy megelőzzük ezt a feszültséget. Talán több lehetőséget is biztosítana a közlekedési morál fejlesztésére….

Írd meg bátran, hogy neked mi idegesítő másokban, ha kimaradt a listából!

Megosztás

Az oldal használatához kérlek, fogadd el a sütiket. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás